A kezdet

2020.04.20

"Emlékszem, mikor kis gyermek voltam mindig nagypapám mellett segítettem az öntő műhelyben. Vártam a szüneteket, hogy Nála lehessek és készüljenek az ezüst ajándéktárgyak. Még mindig imádom a műhely illatát. 

Tágra nyílt szemekkel figyeltem, mit csinál. Együtt ötvöztük az anyagokat az ezüst ajándéktárgyaknak, szerettem az ezüst színét, ahogy öntötte bele a szerszámba az ezüst anyagot, gyönyörű színekben pompázott. Ahogy kihűlt a szerszám kivette belőle a szilárd ezüstöt, majd előkészítette az ezüst ajándéktárgyak készítéséhez. Nagypapám eleinte ékszereket gyártott, később pedig ezüst ajándéktárgyakat kezdett el készített. Több ezer öntő minta közül lehet válogatni. Különféle minták, kutyák, macskák, boros poharak, szarvasok, ékszer ládikó, szelence dobozok, fényképtartók, kanalak, békák, madarak,csengők, angyalok.

Én voltam a kis inasa, az egész folyamatot minden egyes alkalommal végig néztem és próbáltam minden apró kis mozdulatot ellesni Tőle, ahogy szívvel-lélekkel készítette az ezüst ajándéktárgyakat. Ahogy viaszolt, ragasztotta a viasz mintákat, később beágyazta, leöntötte majd megmunkálta. Kalapálta, összerakta az ezüst ajándéktárgyakat, felpolírozta majd leantikolta.

Pár év múlva eldöntöttem, hogy én is ezen a pályán szeretnék dolgozni. Elvégeztem az iskolát, és nagypapa mellett kezdtem el dolgozni, együtt munkáltuk meg az ezüst ajándéktárgyakat. Minden nap örülök, hogy ezen az úton vagyok. Szívvel-lélekkel készítjük egyedi ezüst ajándéktárgyainkat. Nagy gondoskodással munkáljuk meg ezüst ajándéktárgyainkat, hogy Önöknek örök emlék legyen."